Nem múlik el...

A facebook naponta többször az arcomba tolja a képed, szerinte ismerhetlek. Azon somolygok, vajon az én képemet is feldobálja-e neked, és te elsiklasz-e felette, vagy egy pillanatra azért gondolsz-e rám.

Gyarló vagyok, még ennyi idő után is szeretném azt hinni, hogy engem nem lehet elfelejteni. Hogy a döntésed ellenére fontos voltam neked.

Egy hete kidobtam, kitöröltem a leveleidet, de nem segít. A mondataid mélyen az agyamba vésődtek. Főleg a szóvicceid... még mindig megmosolyogtatnak... aztán eszembe jut, vajon mennyiről maradtam le az elmúlt 10 évben, és arcomra dermed a mosoly.

Hiányzol. Hiányzik a barátságod. És utálom magam, hogy ezt is elrontottam. Az egészben a mai napig ez fáj a legjobban. Bassza meg.

"A valóság azonban, kedves olvasó, nem ez. Nincs hepiend évek múlva, a SBNTNSZ pont attól válik meghatározóvá, hogy nem teljesül be, nem tudhatod meg, mi lett volna, ha...
SBNTNSZ nem fog horkolni melletted éjszaka, nem kell összeszedegetned utána a szennyest, meg a kávés poharakat, cserébe viszont még hosszú évek múlva is összerezzensz, ha meglátod a Tesco húspultjánál a bevásárlókocsit tologatni, és keserédes bizsergést érezhetsz a szíved táján."

Idézet innen.

Annyi minden változott azóta, de ez a dal még mindig ugyanazt jelenti. Téged.

Furcsa humorérzéke van a sorsnak, hogy mindent, amit megtagadott tőlem az elmúlt három évben, most a nyakamba zúdít olyan erővel, hogy megint a földbe döngöljön. Ezek a váratlan találkozások megőrjítenek, felzaklatnak, felszínre hoznak mindent, amit gondos munkával eltemettem. Azt, hogy mennyire hiányzik, hogy mosolyt csaljon az arcomra, akármilyen szar napom legyen - akkor is, ha történetesen még éjfélkor is dolgozom...
Mostanában nem tudok eleget futni, hogy kitöröljem az agyamból, és ne azon járjon az eszem, milyen jó lenne beszélgetni vele... főleg, ha utána találkozunk.

Nem kavart fel, nem kavart fel, nem kavart fel...

... lófaszt nem.

Néhány napja rólad álmodtam.

Nem tudom, honnan jött az egész, hiszen jó ideje napi rutinommá vált már, hogy nem gondolok rád. Utána képtelen voltam visszaaludni, csak bámultam a plafont, és végig gondoltam, mennyi minden történt, mióta utoljára beszéltünk.

Biztos nem emlékszel már, de szóba került egyszer, hogy mi lesz velünk öt év múlva - mosolyogva állapítottam meg, hogy nekem lett igazam.

Fogalmam sincs, miért írom le ezt most neked, hiszen valószínűleg sosem olvasod majd el. Ha mégis ide tévednél, jusson eszedbe minden, ami jó volt.

L. C.

Emlékem vagy

Ha most majd hazamész,
Vagy bárhová is mész,
De tudd meg elkísér egy gondolat,
Mi bántja azt ki itt maradt…

Hogy vajon mi történt,
Hogy veled mi történt,
Míg engem forgatott a szédület, 
Az vajon hogy történt veled….

És ha éppen hazamész,
Vagy bármerre mész,
Tudd meg elviszel most engem is…
S hogy elfelejtesz majd, ha elmúlt egy nap,
De majd velem maradsz akkor is…
S én az asztalra teszem, a lábam s nekem itt vagy
s hátradőlök székemen,
Az Emlékem vagy…

Majd az leszek neked,
Mit magaddal viszel
Az érzés amit majd, most elviszel 
és holnap talán elhiszel…

Mert én úgy akarnám,
Hogy Emlékezz majd rám,
Már érzem tőled függ az életem,
Majd hátradőlök székemen…

És míg magam maradok, csak rád gondolok,
Nekem az lesz majd a módszerem, 
hogy rólad álmodok,
És így bejutok, majd a gondolataid közé..
Mert majd érezni fogod, hogy rád gondolok,
És majd megtalál a gondolat,
Az Emlékem vagy…

Ha most majd hazamész és nagy utcákon mész,
Nem kell, hogy hátra nézz mégis érezni fogod..

Nem kell, hogy visszanézz csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat..

Azt én küldtem neked és ott marad veled és 
Bármerre is járnál majd magaddal viszed…

Ha most majd hazamész és nagyutcákon mész,
Nem kell, hogy hátra nézz, mégis érezni fogod…
Az emlékem vagy…

Nem kell, hogy visszanézz,
Csak érezni elég,
Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat,
Az emlékem vagy…

Azt én küldtem neked és ott marad veled és 
Bármerre is járnál majd magaddal viszed…
Az emlékem vagy… 

 

– Dés –

Sokmindenről nem írtam az utóbbi időben.

A véletlen, kikerülhetetlen találkozásokról, amik olyanok, mintha valaki teljes erővel gyomorszájon rúgna, s neked úgy kell tenned, mintha nem történt volna semmi.

Azokról a pillanatokról, amikor messziről meglátsz egy sziluettet és tudod, hogy senki más nem lehet az, csak ő. Aztán közelebb ér, s te megrémülve a bizonyosságtól sarkon fordulsz és elindulsz az ellenkező irányba.

Mostanában megint mindenhol ott van, és mindenki róla beszél. Én pedig magamban ordítok, és sebesre harapom a számat, hogy ne kérdezzek róla, ne akarjak megtudni semmit...

Még két év után is rohadtul hiányoznak a beszélgetéseink... a barátságunk. Egyszer talán ez is elmúlik.

Portishead Wandering Stars
Video sent by Khanel